Kézvédő krémmel a berepedező, száraz bőr ellen!

2020.07.12 12:14
Dr. Hertelendy Márta
Kézvédő krémmel a berepedező, száraz bőr ellen!

Főleg télen nagyon sokakat érint a száraz, kirepedezett bőr kellemetlensége, jól látható ez a drogériák alaposan kifosztott kézkrémes polcain. Azonban nem a hideg hónapok az egyetlen okai a problémás kézbőrnek, hanem az erős igénybevétel szintén nem kedvez az első számú védőrétegünknek. Mivel a repedezések jelenléte jelentősen növeli a különféle fertőzések kockázatát, ezért fontos megfelelően kezelésbe venni a sérült bőrfelszínt, amire a legideálisabb megoldást a kézvédő krémek jelentik.

 

Mi okozza a kézbőr szárazságát?

 

A kezeink nagyon igénybevett testrészeink, éppen ezért balgaság lenne azt állítani, hogy kizárólag a szezonális tényezők játsszák a szerepet a kiszáradásban. Számtalan mindennapi tevékenység szárítja a kezet, ilyen többek közt a gyakori kézmosás, a kézfertőtlenítő szappanok használata, a légkondicionálás, a központi fűtés, a forró fürdő (a zuhany is!), valamint a klóros vízzel történő érintkezés egyaránt a kéz bőrének kiszáradásához vezet. Ezenfelül bizonyos hormonváltozások, mint például a klimax és az öregedés szintén okozhat kézszárazságot, hiszen mindkét folyamat során bizonyos mértékben csökken a bőr nedvességtartalma.

 

Hogyan lehet megelőzni a bőrszárazságot?

 

A bőr szárazságának megelőzése a bőr védelmében keresendő.

 

  • Éppen ezért óvni kell a hideg levegőtől és a széltől egyaránt.
  • Továbbá ajánlott kerülni a vegyszerekkel való érintkezést, amire a gumikesztyű kínál tökéletes megoldást.
  • Mivel a gyakori fürdés és a szappanozás sem tesz jót a bőrnek, ezért azokat is a minimálisra érdemes csökkenteni, illetve a zuhany vizét forró helyett langyosra állítani.
  • A folyadékfogyasztás szintén befolyásolja a bőr állapotát, ezért az elegendő mennyiségű vízivás elengedhetetlen.
  • A kiszáradásra hajlamos területeken hidratálókrém használata lehet javasolt, azonban a kéz esetében a magas igénybevétel miatt kézvédő krém alkalmazása indokolt.

 

Miért jó a kézvédő krém?

 

A kézvédő krém nem összekeverendő a hidratálókrémekkel. Ez utóbbi akkor használatos, ha a bőr nedvességtartalmát szeretnénk egy kicsit külsőleg növelni, vagy csökkenteni a vízvesztés mértékét.

 

A kézvédő krém ugyancsak tartalmaz hidratálóanyagokat, de ezenfelül olyan az összetételük, ami egyaránt táplálja és puhítja a bőrt, a hámlasztó hatásának köszönhetően serkenti a bőr megújulását, valamint védőréteget képez a kézen. A kínálatunkban megtalálható egyedi magisztrális citromos kesztyű krém kiváló megoldást kínál a kiszáradásra és berepedésre hajlamos bőrre, valamint extra száraz és erősen igénybevett kezek ápolására szintén ideális.

 

Mit tehetünk, ha nem enyhülnek a tünetek?

 

A kézvédő krém nagyon sok esetben nagyszerűen bevethető a száraz kézbőr ellen, azonban nem minden esetben enyhíti a tüneteket. Előfordulhat ugyanis, hogy valamiféle gyulladás vagy akár ekcéma áll a probléma hátterében, ez pedig mindenképpen orvosi kivizsgálást követel. Ezért ha a tünetek hosszabb időn keresztül nem enyhülnek, vagy rosszabbodnak, esetleg a test más részein is jelentkezik a probléma, mindenképp keresd fel az orvosod!

 

Amennyiben viszont úgy gondolod, hogy a te problémádat sima bőrszárazság okozza, és szeretnél hatékony kézvédő krémmel fellépni a probléma ellen, keress minket elérhetőségeinken!

 

Viszont mivel a termékeink gyógykészítményeknek minősülnek, használatuk megkezdése előtt a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezd meg a kezelőorvosodat vagy a gyógyszerészedet!